Lengyel-magyar együttműködéssel először gyógyítottak köldökzsinór szöveti őssejtekkel Közép-Európában

Lengyel-magyar együttműködéssel, a lengyelországi Wroclaw és Katowice klinikáinak transzplantációs osztályain hajtották végre Közép-Európa első olyan őssejt-transzplantációját, amelyhez köldökzsinór szövetből származó, úgynevezett mezenchymális őssejteket használtak fel. A beültetés, mellyel három gyermek és egy felnőtt életét sikerült megmenteni, magyar oldalról a Krio Intézet közreműködésével valósult meg.

A közelmúltban Lengyelországban, a wroclaw-i és a katowice-i klinikák transzplantációs osztályain hajtották végre az első olyan őssejt-transzplantációt Közép-Európában, amelynek során a köldökzsinór szövetből származó, úgynevezett mezenchymális őssejteket ültettek be a betegek szervezetébe. A régióban mérföldkőnek számító beavatkozáshoz a FamiCord Csoport biztosította az őssejteket. A mezenchymális őssejteket a PBKM (Lengyel Őssejtbank), valamint a KRIO Intézet szakemberei készítették elő beültetésre. A magyar közreműködés azért is volt elengedhetetlen, mert a KRIO Intézet az elmúlt években saját eljárást dolgozott ki a köldökzsinór szöveti őssejtek fagyasztására és tárolására. Magyarországon az intézet tavaly októberben az elsők között kapott hivatalos engedélyt erre a tevékenységre.

A beavatkozáson három gyermek és egy felnőtt esett át, akik mindannyian GVHD betegségben szenvedtek, vagyis a korábban a szervezetükbe átültetett, donortól származó csontvelő immunsejtjei a betegek saját sejtjeit „idegenként” azonosították és megtámadták azokat. A műtétet vezető szakorvos, Dariusz Boruczkowski kiemelte: „mind a négy beteg számára ez volt az utolsó esély az életben maradásra, miután a hagyományos, gyógyszeres kezelések nem vezettek eredményre. Mivel az eljárást korábban az országban még nem alkalmazták, ezért szükséges volt hozzá megszerezni a lengyel orvosetikai bizottság hozzájárulását is.”

Az őssejt-transzplantáció ma már bevett terápiának számít az európai klinikai gyakorlatban, mindazonáltal Közép-Európában mindeddig csak köldökzsinórvér eredetű őssejteket használtak fel ilyen célra. Csak az utóbbi években derült fény arra, hogy a köldökzsinór szöveti állományában is találhatók őssejtek, az ún. mezenchymális őssejtek. Ezek az őssejtek gyakorlatilag az emberi test valamennyi szövetféleségét képesek regenerálni, ráadásul együtt alkalmazva a köldökzsinórvér eredetű őssejtekkel jobb beépülést és gyorsabb felépülést tesznek lehetővé. A köldökzsinórvér eredetű őssejtekhez hasonlóan a mezenchymális őssejtek levételére is minden ember életében csupán egyetlen, soha vissza nem térő alkalommal, közvetlenül a születést követően van mód.