Amerikában a köldökzsinórvér tárolására buzdítják az embereket

Az egyesült államokbeli Maryland egy kis farmján él az a kisfiú, akinek a példáját a CBS hírtelevízió az egész államban, az egész országgal igyekszik megismertetni. A születéskor levett és eltárolt őssejteknek hála, a korábban mozgásképtelen kisfiú elkezdett járni. A gyermek anyukája arra bátorítja az embereket a tévében, hogy tárolják el születendő gyermekük köldökzsinórvérét, mert nem lehet előre tudni, mikor lehet rá szükség.

Xander McKinley ugyanolyan édes kisbaba volt, mikor megszületett, mint a többi, ám alig evett és nehezen aludt. Két éves korában még nemhogy járni nem tudott, kúszni sem. Az orvosok agyi bénulást állapítottak meg nála, vagyis olyan agykárosodást, amely a születéskor, vagy nem sokkal azt követően alakul ki és izomgyengeséghez, izommerevséghez, végső soron bénuláshoz vezet. Úgy tűnt, hogy a kisfiú állapota végleges.

Ma a 6 éves Xander mégis jár, már-már szalad, együtt mászik a bátyjával a kerítésre, lassan ugyan, de a lépcsőre is felkapaszkodik. Természetesen, még hosszan tartó fizikoterápiás kezelés vár rá, hogy az izmai újra felépüljenek, de a gyógyulására már most mindenki úgy tekint, mint egy valódi csodára.

A csodálatos állapotjavulás annak köszönhető, hogy Xander köldökzsinórvérét születésekor eltárolták, és később őssejtjeit az agyi bénulás kezelésére felhasználták. A terápia eredménye pedig magáért beszél. A filmben megszólaló orvos fontosnak tartotta elmondani, hogy az embereket meg kell ismertetni az őssejtterápia előnyeivel és el kell nekik mondani, hogy az őssejt felbecsülhetetlen érték, amit meg kell őrizni, Nemcsak az agyi bénulás gyógyítására használhatják ugyanis eredménnyel, hanem a cukorbetegség, a szívelégtelenség, a rákos megbetegedések, sőt a hallásvesztés (ide linkelném a hallásvesztésről szóló cikkünket) kezelésére is.

A kérdésre, hogy mit üzenne a szülőknek, Xander anyukája így felelt: „Mindenképpen javaslom nekik az őssejtek tárolását, mert soha nem lehet előre tudni, mit hoz a holnap.”

Érdemes megnézni a CBS honlapján a Xanderről szóló kisfilmet, illetve tanulságos azt látni, hogy az Egyesült Államokban az őssejttárolás és az őssejtterápia, mennyire előrehaladott állapotban tart.

Forrás: CBS Baltimore