A köldökzsinór őssejtek segítik a csontvelőből származó őssejtek megtapadását

A csontvelői és a köldökzsinór őssejtek együttes transzplantációja növeli a beültetett őssejtek megtapadásának esélyét. Kínai orvosok két, súlyos vérszegénységben szenvedő tizenéves lány terápiájában alkalmazták sikerrel az új módszert.

A csontvelőből származó őssejteket gyakran alkalmazzák az aplasztikus vérszegénység kezelésére. Számos sikeres beavatkozás mellett azonban a klinikai tapasztalatok azt mutatták, hogy ennél a terápiánál viszonylag nagy a donori őssejt kilökődésének, a GVHD betegség kialakulásának a veszélye. A Bone Marrow Transplantation című szaklapban megjelent kínai esettanulmány szerint, ha a csontvelőből származó őssejteket köldökzsinór őssejtekkel együtt juttatják a páciens szervezetébe, jelentősen csökken a kilökődés kockázata.

A cikk két tizenéves lány esetét írja le, akiket fél évig kezeltek gyógyszeresen minden eredmény nélkül, ezért folyamatos vértranszfúzióra szorultak. Egyik betegen sem segíthetett testvértől származó donori őssejt, ezért – a szüleik hozzájárulását megszerezve – az orvosok a hemopoetikus (a csontvelő ill. a köldökzsinór vérben található őssejtek összefoglaló neve) őssejtek és a köldökzsinór őssejtek együttes transzplantációját hajtották végre. Azt feltételezték, hogy a köldökzsinórból származó mezenchymális őssejtek segíteni fogják a hemopoetikus őssejtek megtapadását.

A hemopoetikus őssejtek körülbelül két héten belül mindként páciensnél sikeresen megtapadtak. Egy hónap múlva a donori sejtek teljesen „feloldódtak” a páciensek szervezetében, a GVHD semmilyen formája nem jelentkezett, rendellenes szövetképződés nem volt tapasztalható. A kezelő orvosok sem a terápia alatt, sem azt követően nem regisztráltak semmilyen káros mellékhatást.

A mezenchymális őssejtek fontos szerepet töltenek be a csontvelő helyreállításában. A kemoterápia és a sugárterápia jelentős mértékben roncsolja a csontvelő strómát, amit tovább súlyosbít, hogy az aplasztikus vérszegénységben szenvedő betegek mezenchymális őssejtjei egyébként is károsodottak. Mindezek miatt a csontvelő állomány rekonstrukciója az ő esetükben, az őssejttranszplantációt követően súlyos nehézségekbe ütközik. A köldökzsinór-szövetben nagy számban jelenlévő mezenchymális őssejtek ehhez járulnak hozzá. A klinikai alkalmazásuk azért is célszerű, mert kinyerésük nem jár invazív – tehát a testen ejtett vágással együtt járó – műtéti beavatkozással.

Forrás: Bone Marrow Transplantation